Kedves Kollégák és Érdeklődők!

Örömmel köszöntjük honlapunkon!
 

A Pathodiagnostica Kft. 1997-ben alakult meg, kezdetben humán kórszövettani, cytológiai és kórbonctani vizsgálatok elvégzésére. A későbbiekben állatorvosi kórszövettani és cytológiai vizsgálatok is felkerültek szolgáltatásaink közé. 2010. január 1.-től munkatársaink teljes egészében magánvállalkozás formájában szolgálják a magyar egészségügyet, mindenekelőtt a betegek érdekeit. Az ország bármely területéről vállaljuk cytologiai és szövettani minták feldolgozását.

Honlapunk elindításával és működtetésével az a célunk, hogy megismertessük Önökkel igénybe vehető szolgáltatásainkat.

Letölthetők a vizsgálatkérőlapok és az együttműködési megállapodás (szerződés) űrlapja.

Egyéb információkat, esetleges leletértelmezésekkel kapcsolatos kérdéseket űrlap kitöltésével is meg lehet tenni, vagy más elérhetőségünk is használható.

Regisztrált bejelentkezés esetén módjában áll minőségüggyel kapcsolatos vevőelégedettségi kérdőívet, illetve vevőigény kérdőívet kitölteni.