MTA levelező tagja: 1982, MTA rendes tagja: 1988, Kossuth-díj 1975

Romhányi György

(1905-1191)

ROMHÁNYI GYÖRGY, a nagy formátumú patológus kuta­tó és oktató, az amiloid szubmikroszkópos struktúrájá­nak első leírója, a Fejér megyei Szár községben született 1905. szeptember 15-én.

Életútja

Édesapja REICHENBACH GYÖRGY, szári közjegyző volt, az első ebben a családban, aki egyetemet végzett, jogot tanult. A család eredetileg Vértesacsáról származik. Édesanyja, CZIMBÁL ANNA etyeki származású. Öten vol­tak testvérek, a születés sorrendjében: DEZSŐ, IRÉN, IR­MA (ők Etyeken születtek), GYÖRGY és JÓZSEF. A család életét a szülők személyéből sugárzó puritán egyszerűség, a formalitásoktól és a hazug konvencióktól való idegen­kedés jellemezte.

Az öt REICHENBACH-gyerek a szári három osztályter­mes római katolikus elemiben tanult meg írni, olvasni és számolni. A három fiú neveltetése sokáig azonos vágá­nyon haladt, hiszen egymás után a székesfehérvári cisz­teri rendi Szent István Főgimnázium növendékei lettek. Érettségit követően mindhárman a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásának hallgatói voltak. ROMHÁNYI GYÖRGY évtizedekkel később így me­sélt a pályaválasztásról: "A sorsom az akkori Ferenc József hídon dőlt el még visszafordulhattam volna a műegyetem­re, mert nagyon szerettem a matematikát is. De nem fordultam vissza, hanem valami mágnesszerű vonzásnak engedel­meskedtem, s beiratkoztam a Szerb utcában az orvoskarra. "

Egyetemi tanulmányait az 1923/24-es tanév első fe­létől az 1927/28-as tanév második feléig minden nehéz­ség nélkül elvégezte. Szabadjon itt az akkori orvoskari tanártestületről egy pár sort írni: indexében olyan nevek sorakoznak, mint BÓKAY JÁNOS, FARKAS GÉZA, GROSZ EMIL, KENYERES BALÁZS, KREPUSKA GÉZA, LENHOSSÉK MIHÁLY, PREISZ HUGÓ, SCHAFFER KÁROLY, VÁMOSSY ZOLTÁN, VEREBÉLY TIBOR és TANGL KÁROLY, S nem utolsósorban KROMPECHER ÖDÖN.

Hogy miként lett patológus, arról maga azt mesélte, hogy tulajdonképpen merő ijedtségből. Ötödéves volt, amikor KROMPECHER ÖDÖN váratlan halála miatt az új professzornál, BALOGH ERNŐNÉL kellett vizsgálnia. Ezért vetette rá magát pánikszerűen a patológiára, s ezért vett részt az Arányi-féle boncolási versenyen is, amelyet aztán meg is nyert. A kiemelkedően letett szigorlata után megszólalt BALOGH ERNŐ: "Kolléga úr, szívesen lát­nám az intézetben." 1928. szeptember l-jén belépett a II. sz. Kórbonctani Intézetbe, mint szigorló orvosként díjtalan, majd díjas gyakornok. 1929. november 9-én avatták orvosdoktorrá, s ettől a naptól kezdve nyugdíja­zásáig patológus volt: 1929-tőlI946-ig Budapesten, ezt követően öt évig Szombathelyen, majd 1951-1976-ig Pécsett.

Budapesti egyetem

A tudósi és patológusi körvonalak már az első években kirajzolódtak. Főnöke - aki pedig szigorú és kritikus szellemű ember volt - mindenben támogatta, minden ötletét azonnal felkarolta. Dinamikus klinikai patológus szemléletet sajátított el, a szubmikroszkópos szárnybon­togatások mellett már az első években kitűnő gyakorlati oktató és előadó volt. Gyors érését jelezték az előlépteté­sek, két év múlva tanársegéd, négy év múlva már ad­junktus, 1939-ben A vérképzőszervek kórbonctana és kór­szövettana tárgykörből a budapesti orvos kari tanártestü­let magántanárrá habilitálta.

Mindeközben állandó szereplője volt a Magyar Pathologus Társaság (MPT), illetve a budapesti tudo­mányos üléseknek is, és egy-egy vitás kórszövettani eset­tel kapcsolatban gyakran hangzott el a kérdés, vajon ROMHÁNYI tanár látta-e az esetet, mi az ő véleménye?! Mint mondta: "A patológia a szenvedések tana, ezt megfe­lelő makroszkópos készítményekkel kell oktatni, demonst­rálni." Új, továbbfejlesztett színezési eljárást dolgozott ki, melynek leírása 1956-ban jelent meg a nagy nemzet­közi tekintélynek örvendő Virchows Archivban.

A színes rögzítés, ahogy nekünk, tanítványainak me­sélte, véletlen felfedezés volt. 1941 karácsonyán tör­tént, hogy az első piszkos vérrög a rögzítés után az új "előhívó" oldatban eredeti színben pompázott. Az új el­járás lényege - ezt egykori muzeológusaként írom -,

hogy formalinos oldatban piridin és a redukáló nát­rium-hidroszulfit hatására hemokromogén képződik, aminek nyomán a készítmények eredeti színükben lát­hatók, és légmentes közegben színük meg is marad. Ezt az eljárást ma már a világ minden praeparator főiskolá­ján oktatják. Erről a leletéről az MPT 1942. évi nagy­gyűlésén számolt be, majd 1943-ban tette közzé első el­járását írásban is.  .

Első közleményei REICHENBACH GYÖRGY néven je­lentek meg, 1935-ben JÓZSEF testvérével együtt a ROM­HÁNYI nevet vették fel.

Pályájának következő fordulata ismét véletlensze­rűen alakult: BALOGH ERNŐ eredetileg jó barátját, FAR­KAS KÁROLYT akarta megbízni az amiloidlerakódások vizsgálatával, de végül is ez a téma ROMHÁNYIRA ma­radt, aki aztán a tőle már megszokott kritikus precizi­tással látott munkához. A vizsgálatokhoz szükséges po­larizációs optikai ismereteket autodidakta módon sajá­tította el W J. SCHMIDT és A. FREY-WYSSLING köny­veiből (s lett a két tudós mellett a XX. századi szub­mikroszkópos kutatás harmadik jelentős egyénisége). Az 1939-1941 évek közötti kutatások eredményét az MPT 1942. évi budapesti nagygyűlésén Az amyloid submicroscopos szerkezetéről címmel adta elő, melynek német nyelvű összefoglalóját a Zentralblatt für allge­meine Pathologie und pathologische' Anatomie közölte 1943-ban a 80. kötetében a 411. oldalon. Az amiloid tehát nem amorf anyag, hanem rendezett, fibrilláris struktúrája van, ezt a színtelen amiloidlerakódások imbibitiós analízise során regisztrált pozitív formai kettőstörésből, illetve a kongóvörös festés utáni anali­zálásnál tapasztalt ún. additív típusú, az eredeti ket­tőstörés jellegét megerősítő festékkötődési reakcióból vezette le.

A tanulmányt végleges formájában, 1949-ben közölte a Schweizerische Zeitschrift fUr Pathologie und Bakterio­logie című folyóiratban. ALAN COHEN 1959-ben igazol­ta elektronmikroszkóppal a lelet helyességét. Az amiloid kérdés élete végéig foglalkoztatta.

A Pécsett kibontakozó irányzatok és témák előfutára­ként értékelhető két további jelentős munkája, A sejthár­tya permeabilitására vonatkozó kísérleti vizsgálatok cím alatt a vörösvérsejt és a májsejtmembránok izoelektro­mos pont eltolódásának pufferolt festéksorban történő vizsgálata, illetve a Rheumapathologia című kötetből A rheumás megbetegedések kórbonctana, ami a későbbi "kötőszöveti, az intercelluláris matrix" tanulmányok be­vezetője volt. Megjegyzendő, hogy ROMHÁNYI a festék­oldatokat, puffereket sokszor maga állította össze.

1944-ben a "DNS és RNS" szubmikroszkópos struktúrájáról tartandó referátuma a háború miatt elma­radt. Ez jelzi azonban ROMHÁNYI töretlen útját, ahogy mondta, "eljegyeztem magam a szubmikroszkópos kuta­tással a szubmikroszkópos struktúrákkal':

Közben, mint patológus is továbblépett. 1940-ben elolvasta SPITZER a szívfejlődéssel foglalkozó monográ­fiáját, és arra a meggondolásra jutott, hogy a lamináris véráramok hemodinamikai hatásának döntő szerepe le­het a nagyerek kereszteződésében. Áramlástani modell­jét 1951-től kezdve 1976-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetemre járt hallgatók jól ismerik, hisz a modellt ereklyeként vitte magával Budapestről Szombathelyre, majd Pécsre. ROBERT RÖSSLE, a berlini Charité igazga­tója csak szuperlatívuszokban beszélt az 1941-ben, a bu­dapesti intézetben tett látogatása során a bemutatott szívfejlődési modellről, a mögötte rejlő eredeti gondola­tokról. Ezt a munkát csak 11 év múlva közölte barátai unszolására (Acta mor ph. Acad. Sci. Hung. 2. 298-312. 1952.).

1944-ben a front közeledtével Németországba tele­pítették a magyar orvostanhallgatók egy részét, s ezek kí­sérő tanárai közé sorolták ROMHÁNYIT is. 1944 havas karácsonyán érkeztek meg Halle an der Saale-ba, először az adóhivatal, később a mai Albert Schweitzer Strasse 62-ben (a valamikori Zeppelin) SCHOMERUS ágostai evangélikus teológus professzor házában leltek 1945 jú­liusáig otthonra. A hallei egyetem patológiai intézetének archívumában több, ROMHÁNYI által jó németséggel megfogalmazott jegyzőkönyv olvasható, mely az ő dina­mikus diagnosztikai szemléletét tükrözi. Két amiloid esetet is boncolt, ezt a rá jellemző precizitással analizálta. Nagyszerű előadásait, demonstráció it német kollégái csodálattal hallgatták. Ebből az időből származott barát­sága a későbbi ordinariussal, prof. dr. G. BRUNSSZAL, a Halle- Wittenberg-i Egyetem későbbi h.c. doktorával (szintén jeles amiloidkutató).

1945 októberében érkeztek meg sok viszontagság után vissza Budapestre. Lakásukban idegenek tanyáz­tak, akiktől szinte erőszakkal sikerült csak a berendezést visszaszerezni. A második világháborút követő politi­kai-eszmei kavargás ban, okkal avagy éppen ok nélkül (a konkurencia hatására) sok karrier tört derékba, vagy szenvedett átmeneti törést politikai indíttatású intézke­dések folytán. Ez történt ROMHÁNYIVAL is, szerencsére csak átmenetileg! Egyik napról a másikra utcára került, elvesztette állását. S ez megint jellemző rá, Etyeken vál­lalt alkalmi mezőgazdasági munkát, kukoricát kapált. Itt kell megemlítenünk, ezekben a nehéz években JÓ­ZSEF öccsének határtalan testvéri szeretetét, anyagi se­gítségét. A krízis 1946. július l-jétől október 19.-ig tar­tott. Vas megye akkori főispánja ROMHÁNYI GYÖRGY egyetemi magántanárt a Vas vármegye és Szombathelyi thj. Város Közkórháza üresedésben levő kórboncnok ­laboratóriumi főorvosi állásra "ideiglenesen behelyette­sítette". ROMHÁNYI csak két év után kapott végleges ki­nevezést, addig két esztendőn keresztül hetente ingá­zott Szombathely és Budapest között.

A szombathelyi kórházi évek

" Varázslatos hely volt Szombathely mindannyiunk számá­ra, itt volt az apu dolgozójában az első kis irodám" - me­sélte lánya, ROMHÁNYI MÁRIA. Végre megszűntek az eg­zisztenciális gondok. Rögtön maga köré gyűjtötte a fia­tal orvosokat, orvostan- és vegyészhallgatókat, s szinte kis magánegyetemet alapított. A kettősprofilú osztály vezetéséhez fölényes patológiai tudással és kórszövettani ismeretekkel rendelkezett, a laborismereteket pedig a rá jellemző precizitással elsajátította, fúrt, faragott, min­dent megcsinált, mint mondta ez idő tájt: "A muszáj a legnagyobb úr. " A budapesti kari könyvtár feledhetetlen vezetője, VARJAS GYULA minden új könyvet félretett ROMHÁNYI számára, aki ezeket az ingázás során kiolvas­ta. FRANK KÁLMÁN főorvos, később az GTKI Gyermek­gyógyász Tanszékének igazgatója, valamint SOLYMOSS BÉLA (Kanada) és MOLNÁR JÁNOS (USA) professzorok mindig szeretettel gondoltak a sok kitűnő "szombat­helyi ötletre".

A polarizációs mikroszkóp itt is tartozéka lett a labor­nak, itt született meg a magyarországi hisztokémia. Ezt jelzik az első alkalikus foszfatáz és perjódsav Shiff-reak­ciók. Visszaemlékezve ezekre az évekre, többször is utalt arra, hogy ezen a pályán nem lehet pihenni a babérokon: "Ha ugyanazt adod elő másodszor, az már dohos. "Kolla­borál a budapesti 1. sz. Belklinikával (RUSZNYÁK ISTVÁN és munkacsoportjával), valamint GÖMÖRI PÁLLAL, a ké­sőbbi egyetemi tanárral. A Magyar Tudományos Akadé­mia 1949-ben tudományos státusba sorolta. Az akkor megjelent, A vesehámsejtek funkcionális és submikroszko­pos szerkezetéről című munkáját ROMHÁNYI minden al­kalommal fontos művei között említette (munkássága gyöngyszemei közé sorolta őket). Itt figyelte meg a vese kefeszegélyének natív, fagyasztott metszeteken észlelhe­tő kettőstörését (a struktúr lipoidok polarizálhatóságát) is. Ez úttörő jelentőségű észlelet volt, hiszen akkor a membránlipoidok struktúrformáló s orientált elhelyez­kedéséről nemigen lehetett a szakirodalomban olvasni.

De a makroszkópos készítményekről sem feledkezett meg. A Szombathelyre zarándokoló hallgatók és fiatal orvosok száma évről évre emelkedett.

Természetesen nem csak a fiatal kollégák szereztek tudomást ROMHÁNYI GYÖRGY szombathelyi munkássá­gáról, hanem a pécsi tudományegyetem két kiválósága, ERNST JENŐ professzor és a friss Kossuth-díjas SZENT­ÁGOTHAI JÁNOS professzor is benne látták ENTZ BÉLA patológus professzor méltó utódját. ENTZ BÉLA számára is világos volt, hogy ROMHÁNYI karizmatikus egyéniség, az európai orvostudományi kutatás új generációjának kiemelkedő tehetségű tagja. ERNST JENŐNEK különösen imponáltak ROMHÁNYI biofizikai és biokémiai adatokra épített morfológiai kutatásai, elképzelései, amellett le­gendás hírű oktató és kiemelkedő gyakorlati patológus is volt. ROMHÁNYI nehezen hagyta el Szombathelyet, a biztos fészket, csak barátai és ismerősei erélyes felszólítá­sára döntött a tanszék átvételéről, mint maga mesélte később: "hiszen Entz Béla után igyekezni kellett, nehogy csőd legyen, az nagy szégyen lett volna”. Ha el is jött Szom­bathelyről, de a szíve egy kicsit ott maradt.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen

A pécsi megérkezést több mint egy évvel eltolta, de vé­gül is 1951. október 16-án foglalta el a katedrát. MDAS ISTVÁN könyvében (A múlt magyar tudósai: Romhányi György, Akadémiai Kiadó, 1995) "kiteljesedésnek" ne­vezi ROMHÁNYI GYÖRGY pécsi működését, hiszen itt va­lósultak meg igazában az álmai, itt nyílt szabad tér krea­tivitása kibontakozására. Ebben a szerencsének, illetve pontosabban a nem várt véletlenszerű felfedezéseknek is jelentős szerep jutott. Közrejátszott ebben az is, hogy ál­talában nem ragaszkodott mereven az előzetesen rögzí­tett tudományos tézisekhez, tanokhoz. Mint mondta többször: "Csak folyamatosan, menet közben bontakozott ki előttünk a probléma, tudtuk világosan áttekinteni, éj csak így sikerült polarizációs optikai módszertanainkat nagy teljesítményű eljárásokká fejleszteni. " A rivanol és a toluidinkék precipitációs topooptikai reakció ennek a kifejlesztésnek az egyik csúcsteljesítménye. De még mi­előtt ezek a reakciók megszülettek, leírta a róla elneve­zett anilin reakciót, és ennek segítségével a rugalmas ros­tok filamentosus ultrastruktúráját. Kutatva a sejtmag­vak kettőstörésének problémáját, nem értette, hogy miért nem kettős törő ek, hiszen a DNS intenzív negatív kettőstörő. Igazi fordulat: "a magokon nem észleltünk semmit, ...de feltűnt a rugalmas rostok negatív kettőstörése, mely rendezett struktúrára utalt, filamentosus szerkezetre. A rugalmas rostok prolongált tripszin emésztését követően (Németh-Csóka Mihály a hét végén a termosztátban felej­tette a preparátumokat) a rivanol-, illetve a toluidinkék­

precipitációs módszerrel festett sejtmagok intenzív ket­tőstörést mutattak a DNS-t burkoló hisztonok enzimatikus eltávolítása után. "

Első külföldi előadói szereplése 1960-ban, Párizsban az 1. Európai Hisztokémiai Kongresszuson volt, ahol a metakromatikus festés szubmikroszkópos strukturális alapfeltételeiről tartott nagy sikerű előadást, beszámolt a toluidinkék és a rivanol topooptikai reakcióról, a cornea (a mesenchymalis struktúrák) metakromatikus festési reakciójáról.

Európa és a világ polarizációs optikával foglalkozó szakemberei, érdeklődők és tanulni vágyók Pécsett lá­togatták meg őt, a Dischka Győző utcai intézetet a topooptikai reakciók (polarizációs optika) "modern Mekkájának" tekintették. Meghonosította a topoop­tikai reakció kifejezést, melyet a nemzetközi irodalom is átvett. Ami a serendipity jelenséget illeti, az később is visszatérő motívuma volt tudományos munkásságá­nak, mint mondta: "életemben többször találkoztam ve­le”; a pancreas ergastoplazma (EP) RNS struktúrájának tanulmányozása során rivanollal nem sikerült orientált kettőstörést elérni, de a festést követő utóprecipitáció­val, "ferricianiddal" igen. Ezt a felfedezést rögtön kö­vette a toluidinkék precipitációs topooptikai reakció kidolgozása. A topooptikai reakció lényege a rendezett festékkötődés, melyet az utóprecipitáció stabilizál, és egyidejűleg az anizotrop effektust többszörösére felerősíti. Az így kapott anizotrop effektusból indirekt módon lehet a vizsgált struktúra rendezettségére kö­vetkeztetni, s ezen reakciók segítségével lehet az ún. la­tens kettőstörést többszörösére felerősítve vizuálissá, mérhetővé tenni és analizálni. Közben kiderült, hogy a máj EP membránjai csak redukált állapotban képesek orientált festékkötésre, oxidált állapotban nem. Ilyen típusú finom különbség más módszerrel nem mutat­ható ki, ami a XX. századi szerkezetanalízis egyik újabb csúcspontja!

ROMHÁNYI a formalinban fixált kollagénrostok két típusát írta le a toluidinkék topooptikai reakció segítsé­gével: a steno- és prokollagént. Az Ebner-féle kollagén specifikus fenolreakció ilyen finom különbség megtéte­lére nem alkalmas.

A topooptikai reakciókat két osztályba sorolta: pri­mer és szekunder. Az első típusú reakció szöveti polianionok rendezettségén alapuló, tulajdonképpen kationkötési festékreakció, a második típus, amikor különböző reakciók segítségével az eredeti rendezett struktúrán újabb rendezett festékkötésre alkalmas cso­portokat hozunk létre, például kíméletes szulfatálás­sal, avagy előzetes perjódsavas oxidációval. A kíméle­tes szulfatálás a festetlen kollagénrostok ún. inverzív típusú anizotrop reakciója. Az eredeti pozitív ket­tőstörés negatívvá válik (ezt a jelenséget a Kramer-féle szulfatálással nem regisztrálta az 50-es évek közepén!) és a tripszinemésztéssel a szulfatált kollagénrostok szelektíve kiemészthetők (1973, 1974, ROMHÁNYI,

BUKOVINSZKY és DEÁK). A reakció inverzív voltát csak a 70-es évek elején regisztrálta és ironikusan jegyezte meg: "hetyke Gyuri és társai aludtak", Ez is jellemző volt rá: több jelenséget utólagosan megvizsgált, reak­ciókat másokkal is elvégeztetett, a festékoldatok össze­tételét és pH-ját rutinszerűen ellenőrizte, metszeteket festett szombaton, vasárnap is. Nem csak kritikus volt, hanem önkritikus is és példamutató.

Közben az akkori rektor, DONHOFFER SZILÁRD erőteljes felszólítására (FLERKÓ BÉLA és HÁMORI AR­TÚR jelenlétében) beadta, majd 1968-ban megvédte A kötőszövet sejtközi állományának ultrastruktúrájáról topooptikai reakciók, polarisatios optikai vizsgálatok alapján című nagydoktori disszertációját. Az eredeti­ség mellett ötletek halmazát, legalább 14-15 további kidolgozásra alkalmas témát tartalmazott, melyek ta­nítványain keresztül realizálódtak: JOBST KÁZMÉR akadémikus és KELLERMAYER MIKLÓS a DNS ultra­struktúrájának további kutatását végezte, NÉMETH­CSÓKA MIHÁLY és MÓDIS LÁSZLÓ, aki 1968 óta rend­szeresen látogatta Debrecenből - ROMHÁNYIT meste­rének tekinti -, a kötőszöveti alapállomány savi poliszacharidjainak kutatását folytatta. MÓDIS nevéhez fűződik két ROMHÁNYI "hommage" -nak tekinthető könyv a ROMHÁNYI polarizációs topooptikai reakciók­ról Topo-optical investigations of mucopolysaccharides (acid glycosaminoglycans) a Handbuch der Histochemie sorozatban Vol. II/4 (G. Fischer Verlag 1974), vala­mint az Organization of the Extracellular Matrix: a Polarization Microscopic Approach a CRC-Press gon­dozásában (1991). DEÁK GYÖRGY a vese basalmemb­rán polarizációs optikai analízisét végezte el.

A hatvanas évek végén visszatért a régi szerelméhez, az amiloidhoz. Az amiloidlerakódások közötti kü­lönbség kimutatása az előzetes kálium-permanganát oxidációt követő tripszinemésztéssel, mérföldkő az amiloidkutatásban. Először sikerült kimutatni az el­sődleges és másodlagos, valamint további amiloidle­rakódások közötti különbségeket, az immunológiai és immunhisztokémiai kutatásoknak újabb irányt adva. PUCHTLER asszony, amerikai neves amiloidkutató 1976-ban az ő kedvéért látogatott Magyarországra, Pécsre, hogy végre személyesen megismerhesse az amiloid szubmikroszkópos struktúrájának első leíró­ját. MÉHES KÁROLY akadémikus is az Ő útmutatása alapján bontogatta szárnyait (Genetika). TANKA DE­ZSŐ - a szombathelyi tanítvány - mestere lett a rheumatoid arthritis enzim hisztokémiai kutatásának. Tanszéki utódja, KELÉNYI GÁBOR pályája elején szin­tén ismerkedett a polarizációs optikával, később az európai lymphomakutatás és diagnosztika elismert szakembere lett, a valamikori keleti blokk patológu­sainak lymphoma mentora.

ROMHÁNYI GYÖRGY tudományos munkásságát a vi­lág legrégibb akadémiája, az Academia Leopoldina ­Halle an der Saale - 1967 -ben tagsággal honorálta, a "Pathologia" -szekció tagjává választotta az 5423. anya­könyvi sorszám alatt. A hat ajánló között van W H.C. DOERR, a XX. századi szívpatológia kiemelkedő egyéni­sége, javaslatában a következőt írva: "nem csak az új po­larizációs optikai módszerek jelentőségét emeli ki, melyek a polarizációs optika renessaincet jelenti, hanem a szív fej­lődésével kapcsolatos úttörő jellegű kutatásait és megállapí­tásait”.

Nagy jelentőségű membránkutatási eredménye az ezzel kapcsolatos aldehydebisulfite-toluidineblue reak­ció, az "ABT-reakció" (az anizotrop PAS-reakció).

Ez utóbbi reakció lényege, hogy a perjódsavas oxidá­ció után a vicinalis OH csoportok dialdehidekké alakul­nak át, melyek szelektíve addicionálják a biszulfitot, és ezen negatív töltések pH 1-es toluidinkékkel festhetők. Indirekt módon a cukrok térbeli (sztérikus) elhelyezke­dése elemezhető. Az a tény, hogy az aldehid csoportok 2- 5 angstrom távolságon belül rendezetten helyezked­nek el, a polarizációs optika feloldóképessége elektron­mikroszkópos dimenziót ér el. Az ultrastruktúra kutatá­sában a két módszernek ki kell egészítenie egymást - val­lotta ROMHÁNYI.

A két, fiatalon elhunyt kutató, NÉMETH ÁRPÁD a citomembránokat, FISCHER JÁNOS pedig a baktériu­mok, gombák sejtfalának és a retinapálcák polisza­harid komponenseit elemezte, leírta az RNS szelektív topooptikai reakcióját. Az ABT-reakció az alapja az 1979-ben leírt sziálsav specifikus topooptikai reak­cióknak (MAKOVITZKY). 1983-ban SÓTONYI PÉTER, a budapesti tanítvány kidolgozta az ABT-reakció elekt­ronmikroszkópos változatát (Acta histochem. 72. 117-122.).

A sümegi Membrán Konferencián 1977 -ben a Romhányi-iskola tagjai adnak elő: FISCHER JÁNOS, MAKOVITZKY JÓZSEF, NÉMETH ÁRPÁD és ORBÁN IST­VÁN. "jók voltatok, szépek voltatok mesterek': s ez már di­cséretnek felelt meg, de rögtön megjegyezte, hogy to­vább kell dolgozni!

1980-ban G. GEYER (Jena, Anatómia Intézet, az eu­rópai hisztokémia kiemelkedő egyénisége) az Európai Hisztokémikus Kongresszuson felolvasott referáturná­ban, erre az alkalomra megjelent ünnepi számban J. of Microscopy (Vol. 119.407-414) a toluidinkék topoop­tikai reakciót a vörösvértestmembrán komponensei konformációs változásainak térbeli regisztrálására a legérzékenyebb reakcióként referálta, ez pedig egy újabb nemzetközi elismerést jelentett! Két lipcsei tanítványa két könyvben emlékezik meg a Mesterről: G. SCHEUNER és J. HUTSCHENREITER: Polarisationsmikroskopie in der Histophysik, VEB Thieme Verlag 1972, illerve Das Auftreten von Metachromasie, Doppelbrechung una' Dichroismus durch die Toluidinblau-Reaktion. [Progr. Histochem. Cytochem. Vol. 7. No. 2 (1975)].

ROMHÁNYI a Membrán Társaság nagy unszolására foglalta össze a membránnal kapcsolatos kutatásait, és újból hitet tett a polarizációs optika mellett (Acta. biol. Acad. Sci hung., 29. 311-365. 1978.). MAKOVITZKY ROMHÁNYI "hommage-ként" ír egy könyvet: Polarization opticai analysis of  blood cell mem­branes. Progr. Histochem. Cytochem. Vol. 15. No. 3 (1984, G. Fischer Verlag), mely egyben gyűjteménye a ROMHÁNYI által leírt topooptikai reakcióknak.

Többszöri ajánlás után 1982-ben lett a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tagja (1975 óta az Or­vosi Tudományok Osztályának tanácskozó tagja volt). A tagság azért is örvendetes tény, mert 1976-ban nyugdíjazták, tovább működött azonban tanácsadó­ként az egyetemen. Rövid idő alatt ütőképes gárdát formált, nem a volt intézetében, hanem a befogadó Idegsebészeti Klinika morfológiai laboratóriumában. 1977 -ben tanszéki elődjének, ENTZ BÉLA professzor születésének 100. évfordulóján nagyszerű előadásban foglalta össze először ars poeticáját: "A kutatás fele játék, fele gyötrelem, s nem is igazi kutató az, aki nem ta­lálkozott a serendipity jelenségével!" 1988-ban az Aka­démia rendes tagjává választották. Székfoglaló előadá­sa élményszámba ment.

1991. augusztus 29-én, nyolcnapi haláltusa után csendben elhunyt. Temetése a pestszendőrinci temető­ben hazai és külföldi részvét mellett zajlott le.

Hatása a mai világra

Még egy kérdés van hátra: mi az időtálló komponens ROMHÁNYI GYÖRGY munkájában, mi marad meg az utókorra:

1. A nagyszerű, legendás hírű oktatóra orvosnemze­dékek emlékeznek, oktatói módszere: színes makroszkó­pos készítmények, klinikai történetek, sőt radiológiai felvételek szintézise volt. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének európai hírű múzeu­ma, a "Vasvilla Múzeum" több száz makroszkópos, ún. komplex készítménnyel rendelkezik, amelyek időtál­lóak, remélhetőleg segítségükkel a XXI. század orvos­tanhallgatóit is fogják oktatni.

2. 1939-1941 között felfedezett, s 1942-ben elő­adott amiloidlerakódások szubmikroszkópos struktúrá­jának első leírója, analizálója. 1971-ben beszámolt a módosított, az amiloid szelektív kongóvörös reakcióiról. 1972-ben közölte a kálium-permanganát oxidációt kö­vető tripszinemésztés eredményét: a szekunder típusúamiloidlerakódások szelektív kiemészmetőségét, illetve az amiloid két fő típusának (primer és szekunder) ezen reakció segítségével történő elkülönítését.

3. A rugalmas rostok vizsgálatára alkalmas, róla elne­vezett "anilin reakció", illetve a rugalmas rostok fibril­láris struktúrájának felfedezése.

4. A kötőszöveti alapállomány savi poliszacharid­jainak micelláris rendezettségének megállapítása.

5. A máj ergastoplasma membránstruktúra orientált festékkötődése a redox állapot függvényében.

6. A polarizációs optika renessaince-t jelentő tolu­idinkék- és rivanol-precipitációs topooptikai reakció, a "topooptikai reakció" kifejezés bevezetése, valamint számtalan additív és inverz típusú topooptikai reakció leírása, elemzése.

7. A toluidinkék topooptikai reakcióval elkülöníthe­tő kéttípusú kollagén: pro- és stenokollagén leírása.

8. A kíméletes szulfatálás, mely egy kollagénspeci­fikus (inverz) topooptikai reakció. A szulfatálást követő tripszinemésztéssel regisztrált szelektív kollagénrost emészthetősége.

9. Kutatásainak egyik csúcsteljesítménye az "anizo­trop PAS-reakció", a "Romhányi-féle ABT-reakció", mely a cukorkomponensek térbeli elhelyezkedésének vizsgálatát teszi lehetővé.

Az új módszerektől (pl. immunhisztokémia) nem zárkózott el, fontos volt számára, hogy az új reakció mennyiben állja meg a helyét a rutin diagnosztikában, nyújt-e segítséget a beteg ember gyógyításában.

A pedagógus, a nevelő ROMHÁNYI a patológia mel­lett, melynek tantermi és gyakorlati oktatását művészi színvonalra emelte, nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy személyesen is ismerje hallgatóit. A gyakorlatokra na­ponta 9 óra felé jött be, fél óra alatt 20 emberrel foglal­kozott, kérdezett, magyarázott. Mindenkit bevont az aktív gyakorlati munkába, még az előadásokon is min­denkinek dolgoznia kellett. Minden alkalommal megemlítette, hogy "pályánk tele van »csapdákkal«, a be­tegségek nem jártak egyetemre, s olyan szimptómákat pro­dukálnak, amilyent akarnak!' Ha valaki nem válaszolt a feltett "élére állított kérdésekre", akkor szinte könyö­rögve kért valakit, hogy végre a helyes megoldással szánja meg! Katalógust sohasem tartott, de ha valaki hiányzott ok nélkül, akkor megjegyezte: "kolléga kis­asszony, avagy kolléga úr két hétig hiányzott a retinám­ról", Szigorúan vizsgáztatott, nehezen buktatott, de je­lest is nehezen adott! Ha nehéz diagnosztikai kérdést ol­dott meg, bátran kimondta, hogy egy fokkal okosabb lett, de 50-60 százalékkal szerényebb!

A patológia mellett érdekelte az asztronómia, ar­cheológia, a komoly- és a könnyűzene, autodidakta módon megtanult hegedülni, mesterhegedűjét egyik tanítványa leánytestvérének ajándékozta. Érdekelte a képzőművészet és az ógörög történelem. Nyugdíjas korában sokat és szívesen olvasott, a magyar és világ­irodalmi klasszikusokon kívül mai magyar szerzőket is. Nyelveket tanult. "Amit elértem - mondta - nem ér­hettem volna el megértő családom és feleségem, Szödényi Nagy Magdolna nélkül': akinek 1985-ben bekövetke­zett halála egy időre zárkózottá tette.

1993-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájá­ban ENTZ BÉLÁVAL együtt felavatták domborművét. Az MPT vezetősége Romhányi György Emlékérem alapí­tásáról hozott határozatot 1994 novemberében, és 1995 óta kapja meg egy nemzetközileg is kiemelkedőt alkotó patológus. A sümegi Membrán-Transzport Kon­ferencia által létrehozott Romhányi György Alapítvány Kuratóriuma 1993 óta évente egyszer ítéli oda a Rom­hányi-díjat. A Pécsi Orvostudományi Egyetem 1994­től évente adományoz díjat kiváló oktatási munkáért.

ROMHÁNYI GYÖRGY személyében az európai patoló­gia egyik nagyságát, orvosnemzedékek legendás hírű ok­tatóját és a szubmikroszkópos kutatás nagy egyéniségét tiszteljük.

Köszönet TANKA DEZSŐ professzornak, a szombathelyi évek adataiért. Külön hálával tartozom ROMHÁNYI GYÖRGY professzor lányának, ROMHÁNYI MÁRIÁNAK a kézirat kritikus átolvasásáért.

Illusztráció

1. Portré; (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv­tár és Levéltár) fotó: Vékás Magdolna.